A szervátültetetteket segítő programok támogatásáért szállt vízre a Duna 420 csapata, hogy adománygyűjtéssel segítse azok újraindulását. A baráti társaság július 16. és 22. között 7 nap alatt SUP-on (állószörfön) eveztek végig a Duna teljes magyarországi, 420 km-es szakaszán, Dunakilititől a horváth határig. A túrával a csapat a vízisportok népszerűsítésére és a mindennapos mozgás fontosságára is felhívta a figyelmet. Útközben találkoztak több szervátültetettel és sok vízitúrázó is csatlakozott hozzájuk egy-egy távon. 

A motiváció  

A Duna 420 csapat egy baráti társaságból jött létre, ahol minden tag aktívan SUP-ozik, de egyikünk sem volt aktív sportoló, lelkes amatőrök vagyunk. A supos közösségben sokan tudják, hogy orvos vagyok, és valami közöm van a szervátültetettekhez, de mélyebben a munkámról csak néhány társunknak beszéltem. Stratégiai és orvos igazgatóként feladatom a szövetségnél az oktató programok mellett az anyagi támogatások, források megszerzése, de ez az év pokolian nehezen indult. Remény sem volt a szövetség legsikeresebb, Képzett Beteg Programjának újraindítására, pedig ez rengeteg segítséget és tapasztalatot adott a szervátültetetteknek az új élet adta lehetőség megóvására. Az sem látszott pontosan, hogy a szövetség 25 éves jubileumi konferenciájára a Trapi – napokra lesz-e elegendő pénz ahhoz, hogy az anyagilag kevésbé tehetősek részvételét segíthessük. Szóval evezés közben időnként ezekről is beszéltem szűkebb körben.  

Összeállt a csapat  

A Duna leevezése Seper Árpi ötlete volt még az év elején, amit én abszolút lehetetlennek éreztem, gondoltam majd elfelejti. De azután beindult a gépezet, mindenki belelkesedett, és hirtelen egy komplett túra nőtte ki magát, a 420 km-es magyarországi szakaszt nagyjából 7 egyenlő, 60 km-es szakaszra osztva. Majd jött a többiektől a gondolat, hogy legyen ez egy adománygyűjtő suptúra, amivel segítenének a szövetségnek a fenti programok újraindításában. Elindult az aprólékos tervezgetés, a Duna vízfolyásának tanulmányozása, a veszélyek felmérése, a felszerelés megtervezése. Próbaként húsvétkor az 5 fokos hidegben leeveztünk egy 25 és egy 45 km-es távot, ami bizakodásra adott okot nekem is. Tavasszal és nyár elején azután zömében a tatai tavon edzettünk az Old Lake SUP – kölcsönző deszkáival. Felosztottuk a feladatokat: kitaláltuk a Duna 420 nevet, logót terveztünk, egyenruhát csináltattunk. Van, aki a szállásokat, más a logisztikát, a médiatervet és kommunikációt készítette elő. Mivel a supon csak egy kisebb táska fér el vízzel és élelemmel, a többi holmink szállítását, a „bázist” egy mikrobusz biztosította, amelyet Suba Péter hozott. Ide minden centi helyet kihasználva terveztük meg a pakolást. Mindenkinek volt egy átlátszó doboza, és tartalék felszerelésnek egy kisebb táskája. Egy hétre való élelmiszert, vitaminokat, energiaszeleteket stb. vittünk magunkkal, hiszen vásárolni nem minden megállónál lehetett.

Az utolsó napokban már nagyon izgultunk. Nehéz volt elképzelni, hogyan viseljük el a monoton, napi 8-9 órás evezést, egymást, és hogy egyáltalán ki és hány napig bírja. És azután hirtelen jött az indulás napja. Július 15-én elindultunk a Balaton-átevezésen, ahol a Magyar Kajakkenu Szövetség jóvoltából reklámozhattuk az adománygyűjtést, élőben beszélhettünk a célokról. Aznap késő este értünk föl Dunakilitire, ahonnan vasárnap hajnali 4-kor kelve elindult a hétnapos túra. Az első nap hihetetlen izgalommal szálltunk vízre a felkelő nap fényében.  

Dunakilititől Gönyűig  

 Zoli és Klára tandem supjának elején lobogott a Duna 420-as zászló a hűs szellőben. Óránként ittunk és 15 km-enként tartottunk pihenőket. Ilyenkor összekapaszkodva, sodródtunk, sokszor szólni sem tudtunk az élmények hatása alatt csak csodáltuk a tájat. A part végig köves volt, kikötésre alkalmatlan, ezért úgy döntöttünk, egybe evezzük le a 60 kilométert. Még soha nem eveztem ennyit. Sokan azt gondolják, hogy visz a víz, evezni sem kell. A valóság azonban az, hogy a sodrás változó és evezés nélkül 14-20 órába is telne egy táv megtétele. A felső szakasz gyorsabb, aztán ahogy szélesedik, a folyó úgy lassul le a víz. És persze meg kell küzdeni a széllel is, ami bele tud kapaszkodni a supba és az evezősbe. Ha szemből jön, szinte állunk a vízen. Ha oldalról, akkor csak egyik oldalunkon tudunk evezni, ami sokkal fárasztóbb. Az első nap 62.5 km-t tettünk meg 6 óra 40 perc evezéssel, 11679 evezőcsapással, közel 3.000 kalória elégetésével. Amikor már déli irányba haladtunk lefelé, kínzott minket a 35-37 fokos hőség és a tűző nap, ami a vízről is a szemünkbe tükröződött. Négy-öt liter volt a napi folyadékbevitelünk.  Estebéddel zártuk a napot és senkit nem kellett különösebben altatni.  

A legnehezebb napunk  

Másnap Esztergomig eveztünk, itt már szélesedett a Duna és a folyás is lassult. A legforróbb napunk volt, sokat ittunk, és sokszor megfürödtünk, hogy lehűljünk kicsit, de nem sokat használt. Hőségriadó volt azon a héten, hát ebbe mi is belenyúltunk.  A távolság csak nem akart elkopni. Vártuk a bazilika kupolájának látványát, illetve azt megelőzőleg a vízen álló, messziről is látható szénrakodó torzóját. De nem jöttek. Az órámon pontosan lehetet látni a megtett kilométereket, sebességet, és bizony nagyon lassan szaporodtak a kilométerek. Kezdtünk elfogyni. Az egyetlen motivációt az adományként befutó összegekről kapott igazoló mailek jelentették. Folyamatosan számoltuk, hogy mennyit sikerült már gyűjteni a szervátültetettek számára, kinek az ismerősétől, barátjától érkeztek összegek, hiszen ők nemcsak izgultak értünk, hanem támogattak is. Utólag ez volt a legnehezebb 2-3 óra az egész hét alatt. Végül 4 óra körül futottunk be az esztergomi vízisporttelepre, ahol vártak az emeletes ágyas puritán szobák. Egy jó zuhany után irány a csárda egy levesre, mert mindenki folyadékra vágyott. És itt ért minket az első meglepetés, ugyanis a szívátültetett Andi és párja Gergő látogatott meg minket. A család, ahol az édesanya és két gyermeke is szívátültetett. 

A csapat többi tagja még nem találkozott szervátültetettel, így láttam rajtuk, ahogy elérzékenyülnek Andiék történetén, amit a Szevusz 2022/1 számában olvashatunk el. Hatalmas erőt adott a személyes találkozás az adománygyűjtés céljának megszemélyesítéséhez a csapat számára. Hogy miért volt a legnehezebb a második nap? A számok nem hazudnak: 65,9 km, 8 óra 23 perc evezés, 14465 evezőcsapás, 4130 elégetett kalória, 35 fok meleg, és nem tudtuk, vajon a többi nap is ilyen, vagy ennél nehezebb lesz e. 

Segítettek a kísérők és a média 

Esztergomból vidáman indultunk el a reggeli, csodálatos fényekben Cserkész Gáborral, aki aznap velünk evezett. Gábor kungfumester, buddhista, informatikus, és perfektül beszél kínaiul is. Amellett, hogy lelkileg is erős támaszt jelentett nekünk, fotózott és videókat készített velünk az túra céljáról, hogy ezzel is segítse az adományozást. A Duna talán legszebb szakaszán haladtunk Visegrádon, Szentendrén keresztül a Római parti szállásunkig. Útközben többen is csatlakoztak hozzánk kajakkal, suppal, de a legnagyobb meglepetés Feszt Timi és Gyömörei Vivi integetése volt, akik elénk jöttek. 

A szállásunknál újabb meglepetésként Berente Judit ölelte meg a napégette csapatot, majd egy hatalmas tál házi süteménnyel állított be Ági és Szabi, supos társunk. Közben megérkezett a Kossuth rádió riportere is, így mozgalmas esténk volt. Másnap Márton Károly, többszörös világbajnok csatlakozott hozzánk, hogy a legveszélyesebb budapesti szakaszon segítsen nekünk. Elmondta, hogy nehezen tudta elképzelni, vajon meg-tudjuk-e csinálni egészen addig, amíg végig nem jött velünk egy napot. Mi ugyanis nem versenyként fogtuk föl az evezést, hanem túraként és küldetésként és az erőnket is így osztottuk be. Budapest a víztükörről egészen fantasztikus látványt nyújtott. A parlament, a vár, a hidak mind-mind másként festenek a vízről nézve. A nap egyik különlegessége volt még, hogy meghívást kaptunk a Petőfi rádió élő adásába, a Talpra magyarba, amit az A38-as hajón lévő stúdióból sugároznak a Petőfi híd lábánál. Fogalmunk nem volt, hogy hol lehet majd kikötni és milyen gyorsan tudunk haladni, hiszen a rakpart végig sziklákkal van kirakva. Végül szinte hihetetlen, de vízi szandálban, fürdőpólóban, Klárával „becsattogtunk” a stúdióba Bekker Dávidhoz, egy perccel a kezdés előtt. Dávid sokat segített abban, hogy többször is szó legyen a szervátültetettekről, az őket segítő programokról és az adományozásról. Három alkalommal is beszélhettünk erről a Talpra magyar műsorában. 

Egész nap a madocsai halászlére gondoltunk  

A negyedik nap Adonytól eveztünk Madocsáig, az oldalszél miatt leginkább féloldalas evezéssel. Itt volt a legjobb szálláshely, a vízparton, de nem emiatt került közel a szívünkhöz. Felhívtak ugyanis a polgármesteri hivatalból, hogy ők szívesen megvendégelnék a csapatot ott a szálláshelyünkön egy jó halászlével és lángossal, amit a helyi nyugdíjasklub készítene nekünk.  Mondanom sem kell, hogy aznap végig a szánkban éreztük már a várt ízeket, a szendvicsek és energiaszeletek unalmas egyhangúsága után. Sokan eljöttek a vízpartra, hogy találkozzanak velünk, köztük Juhász István, ifjúsági kenuvilágbajnok, feltörekvő tehetség is.  

A nyugdíjasklub készítette helyi halászlé és lángosok elfogyasztása után Baksa Ferenc polgármesterrel beszélgettünk az ezeréves faluról, az utolsóként kifogott vizáról, és a vízitúrizmusról, majd a paksi tv forgatásával zárult a nap. Reggel Mariann, – aki a helyi presszót üzemelteti – várt minket hajnalban a parton, hogy egy öleléssel kívánjon jó utat. Mariann férje csontvelőátültetés előtt áll, sokat bátorítottuk ismerősök jó példáival. Innen nagyon szép homokpadokkal tarkított, fürdésre csábító szakasz következett Gemencig, ahol Kántor Endre, a Radio Café FM 98, Millás reggeli műsorvezetője kalauzolt bennünket a vén Duna ágán keresztül Bajáig. Kalandos mellékága ez a Dunának, különösen az alacsony vízállás miatt. Néhány helyen gyalogolni is kellett, felemelve a supot de kárpótolt minket a természet szépsége. A Millás reggeli műsora többször is hírt adott már a szövetség eseményeiről, így a Duna 420-at is segítették híradással.  

Célba értünk  

Végül eljött a szombat, az utolsó nap, a „csúcstámadás”. Nem éreztünk fáradtságot, és nagy izgalommal lapátoltunk Mohácson keresztül a magyar-horvát -szerb határig. Itt jobb oldalon Horvátország, szemben Szerbia van, amelyet egy homokpadon lévő országtábla jelzett. Hadonászva és örömteli kiabálással céloztuk meg a partot, ahol egymás nyakába borulva ölelkeztünk össze. Megcsináltuk! – kiabáltuk. Célt értünk 7 nap és 424 km leevezése után. Innen még 2 km-t eveztünk a folyás irányába visszafelé, hogy a mikrobuszhoz kimehessünk, és összecsomagolva a felszerelést meginduljunk hazafelé.  

Köszönet az adományozóknak és támogató cégeknek, hogy a küldetésünk sikerrel járhatott! 

Mit jelentett számomra a Duna 420?  

Czikk Zoltán vállalkozó 

Háromszor 40km már megy, de ez még nem hétszer 60….Micsoda csapat a mindenit, ez igen! Türelem, tisztelet, megértés, segítés…. A szervátültetettek közöttünk járnak, nem is tudhatod, mennyivel találkozhattál már…. 

Szakál Klára óvodapedagógus 

Küzdöttünk a fáradsággal, a természet viszontagságaival, saját határainkkal, de ami a legtöbb erőt adott, az a közösség volt. Együtt sikerült. Az összetartás, a megértés, a türelem, az egymás iránti figyelem, a másik jelenléte új lendületet adott egy szakasz leküzdéséhez. Ez a közös élmény összeköt miket egy életen át.  A sporttársak barátokká váltak.. 

Dobi Etelka egészségügy  

Sok távoli helyre eljutottam már a világban, de a Duna mégis lenyűgözött az ezernyi arcával, azokkal a részekkel, ahol az erdő- madarak-víz hangja a csend összeforr…. Kezdj el valami jót tenni és meglátod, mennyi jó ember van körülötted. Minden támogatónknak rendkívül hálás vagyok, ugyanakkor mérhetetlenül büszke a SUP-os közösségre.  A SUP-os társaink és a legmenőbb SUP-okat forgalmazó cégek álltak mellénk, küldtek támogatást a Szövetségnek. 

Seper Árpád vállalkozó 

Magam sem hittem, hogy az ötletem végül megvalósul… a személyes találkozások élménye a szervátültetettekkel, supos társakkal életre szóló élményt adott…..micsoda csapat lettünk! 

Suba-Bokodi Éva terápiás nyúltenyésztő 

Részemről kihívásnak indult… vajon képes vagyok rá? Kerestem a gyorsabb sodrást, csak menni, húzni előre. Aztán valahol a 150. km körül megváltoztak a dolgok. Megismertünk élettörténeteket, egymást és önmagunkat is. Hol sírtunk, hol boldogok voltunk. Napról napra erősebbé váltunk, mert már nem az öncél elérése vitt minket, hanem az, hogy adni akarunk! 

dr. Grózli Csaba stratégiai és orvosigazgató 

A Duna minden kilométere más, a szépség ezer arca. Ahogy azok az emberek is, akikkel útközben találkoztunk, beszélgettünk, eveztünk….határtól határig, határtalanul…Sok jó ember segített, támogatta a szövetséget.  

dr. Grózli Csaba