Mintha csak pár hete ismernék egymást
Mariann és Pisti története
A balmazújvárosi Képzett Beteg Programon találkoztunk egy fiatal sorstárs párral, akiknek egész hétvége alatt annyira szembetűnő volt az egymáshoz tartozásuk, úgy sugárzott róluk a közöttük lévő harmónia, olyan jó volt rájuk nézni, hogy azonnal láttuk, ők ketten egy példaértékű párt alkotnak. Megkértük hát őket, hogy osszák meg történetüket az olvasókkal.
2005-ben ismertük meg egymást a debreceni Kenézy Gyula Kórház CAPD kezelőszobájában. Akkor még mindkettőnknek megvolt a saját élete, de sok volt a közös bennünk, így jó barátság alakult ki közöttünk. Idővel a betegtársi barátság egyre szorosabbra fonódott, olyan szorosra, hogy 2010-ben – immár mindketten transzplantáltként – egy pár lettünk.
Mariann:
2001 januárjában kezdődött a hemodialízis kezelésem, majd 2002. március 20-án sikeres transzplantáción estem át. Négy év után sajnos az a vese kilökődött, így 2006-ban újraindult a hemodialízis kezelés, majd rá egy hónapra megpróbálkoztam a peritoneális dialízissel. 2009. október 17-én végül megtörtént a második transzplantációm is. A vese nagyon jól működik, bár az utóbbi időben voltak gondok, de ezek az orvosoknak köszönhetően javulófélben vannak.
Pisti:
Nálam 2005 elején diagnosztizáltak krónikus veseelégtelenséget, amit 2 és fél év dialízis követett. Először a hasi dialízist kezdtem el, ami nem igazán vált be, ezért később hemodialízisre váltottunk. 2007 májusában volt az első és egyetlen riadóm, ami után meg is történt a transzplantáció. Az ez utáni hónapokban kissé nehezen viseltem az új gyógyszerek mellékhatásait, főleg a Medrol okozta „holdvilág arc” volt kifejezetten feltűnő. Ennek ellenére szerintem megéri ezen a tortúrán átesni, mert ezek idővel elmúlnak, a vese viszont marad és ez új életet, új lehetőségeket teremt.
Amikor két ugyanolyan beteg egymással él, annak az egyik legnagyobb előnye, hogy tudjuk, min megy át a másik, ha épp rossz napja van, megfázott, esetleg kicsit romlanak az eredményei, vagy éppen a javulás utáni boldogságból is kivehetjük a részünket. Ez jobban összekovácsol minket. Talán pont ezért már többször megjegyezték, hogy még mindig úgy viselkedünk egymással, mintha csak pár hete ismernénk egymást.
Élményeket gyűjts, ne tárgyakat! – ez a mottónk.
Miután mindkettőnk előtt kinyílt az élet, a hobbijaink is előtérbe kerültek. Az utazások és a rendszeres biciklizés közös tevékenység. Rekordunk 150 km/nap kerékpározás. Tervezzük ezt is megdönteni, amint Mariann eredményei javulnak. Közösségekbe is járunk és a többi sorstársunkkal is nagyon jól érezzük magunkat a közös kirándulások vagy sportolások alkalmával.
Nagy Mariann és Kola István