Nagy lecke a Képzett Beteg Program előtt

Nagy örömmel hallottam, hogy ősszel újraindul a Magyar Szervátültetettek Szövetsége Képzett Beteg Programja a májtranszplantáltak részére. Noha az én műtétem már hét év volt, és online már elvégeztem a programot, személyesen még nem sikerült részt vennem rajta, így rögtön eldöntöttem, hogy elmegyek. A részvételem azonban ennél többre sikerült.  

A kultúra is fontos!

Volt egy továbbképzés az egyesületi elnököknek, illetve küldötteknek, ahol többször is elhangzott, hogy mennyire fontos a gyógyulásunkban a sport mellett a kultúra is. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében is benne van, hogy kulturális és érdekvédelmi szövetség. Ekkor kezdett el körvonalazódni bennem, hogy én is tarthatnék egy előadást a többieknek, mert bár a mozgásszervi betegségeim miatt sportolni nem tudok, viszont fotózok, verset mondok, kézimunkázok. Hiszen valahol, valakinek el kell kezdenie, nem csak beszélni kell róla. Pár napot törtem a fejem, majd előadtam az ötletem a Szövetség elnökének, Berente Juditnak: szeretnék egy előadást tartani a művészet szerepéről a gyógyulásunkban, a Képzett Beteg Program keretein belül, Monoron. Tetszett neki az ötlet, de arra kért, hogy készítsem el az előadást a diavetítő PowerPoint alkalmazásban, mutassam meg, majd utána eldöntik, beemelhető-e programba.  

Az elképzelésem mind szép és jó volt, csakhogy feladtam saját magamnak a leckét. Még soha nem dolgoztam ezzel az alkalmazással, előadást sem tartottam. Ráadásul egyedül vagyok minden segítség nélkül a tanyán, hiszen egyik lányom az egyik városban a családjával él, a másik Debrecenben egyetemista. Sokszor örülök, ha a számítógépen elboldogulok, hiszen ezt is egyedül tanultam. Két napot pánikoltam, aztán egy esős napon lehiggadtam és végiggondoltam, hogyan is kezdjek neki.  

A Szervátültetettek Országos Találkozóján (Trapi-napokon) is fontos szerepet játszik. Innen pedig jött a tánc és főleg az örömtánc. Majd elkezdtem jegyzetelni és kiválogatni a lényeget. Aki még nem tartott előadást, el sem tudja képzelni, hogy mekkora munka van a háttérben. Én sem gondoltam volna.em rajta, így rögtön eldöntöttem, hogy elmegyek. A részvételem azonban ennél többre sikerült. A hatalmas mennyiségű anyagból ki kellett választani a lényeget, hiszen az előadás időtartalma véges, húsz percre kellett belőnöm. Pihenésképpen nagyokat sétáltam, fotóztam, gondolkodtam.  

Mikor a tartalom összeállt, akkor jött a nehezebb feladat, a PowerPoint. Első körben örültem, hogy megtaláltama számítógépen telepítve, aztán csak nézegettem. Próbáltam magam elé idézni előadásokat. Képek villantak be, hogyan is néznek ki a kivetített diák. Ismét az internetet bújtam, a youtube-on kutakodtam, amikor egy hatodikos online tananyagra bukkantam. Gondolom, a covid-időszakban készülhetett, és nem győztem hálát adni érte. Ez a fiatal tanár az elejétől kezdve mindent érthetően bemutatott. Magoltam és próbálgattam, tanultam, az a hétvégém ráment, és még a leckéket is megoldottam, mint a tizenévesek. Olyan színvonalon is éreztem magam, mint egy gyerek, és nagyon meg voltam rettenve. Ez a rémület azonban hamarosan átment ujjongásba, mikor az első képet sikerült létrehoznom. Örültem, mint egy kisiskolás. Szerencse, hogy egyedül voltam itthon, és senki nem látott, mert biztosan hasát fogta volna a nevetéstől. Ezen a ponton ismét megakadtam, mert nem könnyű úgy kiragadni a lényeget, hogy a szöveghalmazból csak pár mondat legyen kiemelve. A kezdeti sokk után azonban annyira belelkesedtem, hogy hamar összeállítottam az anyagot. A tanulási fázisban viszont pont oda értem, hogy képeket is hozzá lehet tenni, így gondoltam egy nagyot, és még színesebbé tettem a fotókkal az előadást.  

Akkor viszont arra jöttem rá, hogy bár nagyon szépek a képek, a rövid leírások, na de erről nekem beszélni is kellene. Hiába van meg a fejemben, ez édes kevés. Úgy hogy leírtam az egészet szóról szóra a Word szövegszerkesztő programba. Több heti munka után tehát végre készen voltam a feladattal, és elküldtem Berente Juditnak, hogy nézze meg. A legnagyobb örömömre tetszett neki. Megbeszéltünk egy online találkozót, ahol Berente Judit, a Szövetség elnöke, Vajtó-Tilhof Ingrid, a Szövetség alelnöke és Gallus Edit családterapeuta – ők a Képzett Beteg Program megálmodói és létrehozói – meghallgatják és elmondják a tanácsaikat.  

A legjobban ettől a naptól féltem. Ennek ellenére szépen felolvastam, mutattam hozzá a képeket. Javítottak, kritizáltak, de főleg dicsértek és lelket öntöttek belém, hogy jó lesz. Azonban közölték, hogy nem olvashatom a szöveget, kívülről kell előadnom. Igazuk volt, így elkezdtem magolni mindent, de már én sem értettem a lényeget. Képtelenségnek éreztem, hogy két hét alatt megtanuljam. Érdekes módon pont a zene egészségre gyakorolt hatása ment a legnehezebben. Ezen a ponton saját magam is kinevettem. Pont erről tartok előadást, és kapcsoltam, hogy tegyek be a háttérbe halk, lassú muzsikát. Hiszen a lassú zene hatására a kortizol stresszhormon szintje csökken, aminek lazító és nyugtató hatása van. Picit jobb lett a helyzet, több minden rögzült bennem, de még így sem volt az igazi. Nem értettem, miért nem megy, hiszen verseket tanulok és szavalok! Aztán rájöttem. A saját szavaimmal kell kifejeznem magam és a PowerPoint segítségével, a képek alapján kell, hogy beugorjon mindig a következő történet. Már álmomból felébredve is a fotózás, a festészet, a tánc jótékony hatásait fújtam és azt is megbántam, hogy leánynak születtem. A számomra legérdekesebb adatot már a családom is kívülről fújta, és ezt veletek is megosztom. Tudtátok, hogy a jazz zenére étkezők 18%-kal kevesebbet fogyasztanak, mint azok, akik valamilyen más stílusú zene dallamára étkeznek? Ezért van az, hogy a svédasztalos étkezéseknél háttérzenének jazz zene szól. Ezt majd figyeljétek meg, igazolni nem tudom, nem sokat járok szállodákba, és eddig nem figyeltem.  

Egy este már fáradt voltam, sok volt a rohangálnivaló, az itthoni munka. Több kenyeret is sütöttem, hogy maradjon itthon, mikor én elutazok, mert bizony ez is saját kis kezeim munkája. Félretettem a tanulást, leültem megnézni egy filmet. Kezembe vettem az éppen készülő hímzésemet, és lenyugodtam. Illetve gyorsan fel is ugrottam, hiszen pont ez maradt ki. Így a filmezés elmaradt, pótoltam fotókkal, és tudományosan alátámasztott érvekkel a kézimunka relaxáló, meditációs hatásait.  

Végül elérkezett a nagy nap!

Megérkeztem Monorra, a lányom is elkísért. Elvonta a figyelmem az előadásról a többiekkel való ismerkedés. Akit már ismertem, örömmel fedeztük fel egymást, és jókat beszélgettünk. A hotelt felkutattuk, nagyon hangulatos és családias hely, s persze jókat is ettünk. Nem volt időm izgulni, annyira sűrű volt a program és rengeteg volt az információ. Szombati napon utolsó előadóként kaptam helyet, és hirtelen ott álltam kint a többiek előtt. A pillanatnyi csendben elöntött a büszkeség, a szeretet, ahogy néztek rám a többiek, és várták az előadásomat. Hirtelen átértékelődött minden. Már nem az volt a lényeg, hogy elakadok-e, hanem az, hogy adhatok valamit magamból. Nem csak az írásaim, a fotóim által egy darabot, hanem abból a tudásból is, amit évek alatt tapasztaltam, megtanultam, és most átadom nekik. A művészet szerepét a rehabilitációs folyamatban. 

Nem emlékszem arra, hogy mit mondtam, vagy fényképezett-e valaki, csak a szemvillanások maradtak meg bennem, és a mosolygós arcok. Mikor leültem, és ránéztem a lányomra, akkor ugrott be. Bár a vetítőn szerepelt, de pont azt felejtettem ki, amit előtte annyit mondogattam. Bizony, a jazz – zenére 18 %-kal kevesebbet fogyasztókat.  

Sokan gratuláltak, szinte mindenki. A többi, tapasztaltabb előadók is meg voltak elégedve a teljesítményemmel, és ennek nagyon örültem. Visszaigazolást kaptam arra, hogy érdemes volt belevágnom a témába. Érdemes volt annyit kutatni, tanulni, s talán lesz még alkalom, hogy több ember is megismerhesse ezt az előadást.