Történelmet írt a Millió lépés az iskoládért program
45 millió km, 200 ezer résztvevő, 100 millió forint
Lezárult Magyarország történetének eddigi legsikeresebb digitális egészségprogramja: a Millió lépés az iskoládért. A megmérettetésre 29 ezer iskolai osztály, és több mint 200 ezer aktív résztvevő nevezett. A résztvevők 11 hét alatt összesen 63 milliárd lépést, azaz mintegy 63 Föld–Hold közötti távolságot teljesítettek. A programot a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) hívta életre, hogy mozgassa, edukálja és érzékenyítse az ország lakosságát. A kihívást az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatta, jóvoltukból 100×1 millió forintot sorsoltak ki – amelyet az M4 Sport Tv élőben közvetített – a programban aktívan részt vevő iskolák között sporteszközök vásárlására.
Ugorj bele a cipődbe! Ezzel a felhívással indult 2021-ben a Millió lépés az életért program. Ezt követte – A vese útja kihívás, amelyben több mint 1400 fő 462 millió lépést tett meg 10 hét alatt. 2022-ben a Millió lépés 2.0 — A szív útja kihívás már több mint 6500 résztvevőt és 1,5 milliárd lépést ért el. 2023-ban a harmadik, Millió lépés az iskoládért kihíváshoz minden képzeletet felülmúlva, 200 000 felhasználó csatlakozott, akik összesen 63 milliárd lépést teljesítettek. A kihívás március 27. és június 11. között zajlott. Ez volt valószínűleg Magyarország eddigi legnagyobb 11 hetes mozgásaktivitása.
A szív útja kihíváson felbuzdulva kereste meg az MSZSZ-t az Aktív Magyarországért Államtitkárság, hogy a rendkívül rossz egészségi mutatókkal rendelkező magyar lakosságot szeretnék rendseres mozgásra bírni. Ennek egyik eszközének gondolták az MSZSZ díjmentesen letölthető Millió Lépés applikációját, amely 60 különböző típusú mozgást alakít át lépésszámokká, tehát egységes képet képes adni a felhasználóknak az egésznapos aktivitásáról. Elsődleges célcsoportként az általános és középiskolák tanulói és rajtuk keresztül a szülők, nagyszülők, szimpatizánsok lettek megszólítva mondván: Legyen ez egy – a klasszikus papírgyűjtés mintájaként működő – „lépésgyűjtés”.
A kihívás
A Millió lépés az iskoládért program célja tehát az volt, hogy rendszeres mozgásra ösztönözze a jelentkezőket, illetve valós képet adjon arról, mennyit is mozgunk valójában. A mozgásra minden héten egy-egy ismert közéleti személy vagy szervátültetett ember inspirálta a résztvevőket, akik naponta rövid üzeneteket kaptak a szervátültetésről, a rendszeres mozgás fontosságáról és az Országos Kékkör különleges látnivalóiról. A kihívók között volt Zsiga Melinda, kickbox bajnok, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, de Varga Dominik és Gyurkó Alexandra szervátültetett sportolók is. A résztvevők virtuálisan bejárták az Országos Kékkör 2583 kilométeres útvonalát, a megtett lépéseikkel támogatva a választott általános vagy középiskolákat.
A verseny lényege ugyanis az volt, hogy bárki csatlakozhatott egy iskolához, támogatva azt fizikai aktivitásával, amelyet az applikáció lépésekké alakítva írt jóvá az iskolánál. Ahányszor egy iskola megkerülte az Országos Kékkört, annyi „virtuális sorsjegyet” kapott, vagyis annyiszoros volt az esélye a 100 × 1 millió forint kisorsolásakor a nyerésre. Minden iskola csak egyszer nyerhetett, a pénzből pedig csak sporteszköz lehet vásárolni, ami végső soron a gyermekek mozgását támogatja.
Miért is volt fontos ez a kihívás a szervátültetettek közösségének?
A Millió lépés program óriási ismertséget hozott a MSZSZ számára. Minden híradás, megjelenés erősít egy civil szervezetet, hiszen így tudja láttatni céljait, közösségét, mindazt, amiért dolgozik. A mi esetünkben a Millió lépés kihíváson keresztül 200 000 ember ismerte meg a szervátültetetteket, a szervátültetés csodáját és mindez segítheti az elfogadást, a könnyebb társadalmi beilleszkedést, a diszkriminációk elkerülését például egy munkahely elnyerésében vagy akár az iskolában. Ennyi embert elérni a szervátültetés legfontosabb üzeneteivel, pozitív képet rajzolva a közösségről, másképp lehetetlen lenne. Arra is számítunk, hogy közösségünkért végzett programjaink megvalósításához talán könnyebben találunk támogatókat is. Az applikáció ingyenesen használható, de lehetőséget ad adományozásra is segélyalapunk javára, amit a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére fordíthatunk. Sajnos egyre többen vannak, akik segítségért fordulnak hozzánk, akiknek segíteni szeretnénk.
Eredmények
A legnagyobb eredmény, hogy számtalan pozitív élményt osztottak meg a résztvevők a Millió lépés Facebook oldalán, ami hamar elérte a 25 ezres követői tábort. Rengetegen számoltak be arról, hogyan változott meg az életük, hogyan mozogtak egyre többet, hogyan kaptak egymástól motivációt. Különösen jó volt látni, hogy sok hátrányos helyzetű térségben is mennyire aktívak voltak a pedagógusok és a diákok, a helyi kis közösségek. Talán nem túlzás azt mondani: megmozgattuk Magyarországot!
A legaktívabb közösség és egyben az egyik szerencsés nyertes is az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola lett, 1420 résztvevővel és 113 teljesített körrel. A résztvevők egyharmada diák, kétharmada felnőtt, akik közül különösen aktívak voltak az iskolás gyerekek anyukái. Ők önmagukban is masszív, csaknem 60 ezres csoportot alkottak, de több ezer 70 évnél idősebb is indult. A részt vevő mintegy 1800 iskola több mint 29 ezer (!) osztállyal nevezett a programba.
Külön érdekesség, hogy az Aktív Magyarországért államtitkárság felhívására 35 önkormányzat döntött úgy, hogy a területén lévő, az Országos Kékkört legalább ötször teljesítő iskoláknak 300 000 Ft sportszertámogatást ad, ami remekül mutatja egy jó kezdeményezés kistérségi szinten történő támogatását is.
A jövő
A Millió lépés applikáció kiváló lehetőség lenne a szervátültetettek számára is kisebb közösségek, baráti társaságok létrehozására, melyek célja a rendszeres mozgás. Ehhez ugyanis az elhatározáson kívül nagyon fontos a folyamatos motiváció, amiben az applikáció tud segíteni. Mindezek mellett a szervátültetettek számára kiemelten fontos a rendszeres mozgás, ami a beültetett szerv élettartamát bizonyítottan megnöveli. A nyári időszakban a Duna 420 adománygyűjtő csapata volt a kihívó, hogy az applikáció használói minél többen megmaradjanak. Az új, 11 hetes kihívás szeptember közepén, lapunk megjelenésével szinte egyidőben startol, amelyben az iskolák mellett a nyugdíjas „szépkorúak”-at is megszólítjuk azért, hogy minél többen csatlakozzanak gyalogló klubokhoz, illetve minél több új klub jöjjön létre. Az MSZSZ számára újabb lehetőséget jelent az ország lakossága jelentős részének érzékenyítésre és edukálására.
A Millió lépés applikáció a Google vagy Apple áruházban megtalálható, ingyenesen letölthető program. Bővebb információk a www.milliolepes.hu weboldalon található. Te már letöltötted az applikációt?
Köszönet
Köszönet a szoftverfejlesztő, Business Software Solutions Kft. munkatársainak a rugalmasságért és a sok plusz kérés elvégzéséért, a Pr-ego kommunikációs cégnek a professzionális kampányáért és a szövetség munkatársainak a projektben végzett fáradtságot nem ismerő, odaadó munkájáért.
dr. Grózli Csaba